Stereochrist: Dead River Blues

A klasszikus, Black Sabbath - gyökerû doom metal hazai meghonosítói, a Mood feloszlása után kétfelé mentek az ex-tagok. Az egyik felükbõl lett a Supernatural, amit ma már Stereochristnak hívnak, a másikból pedig a Wall Of Sleep. Bár idehaza még szerényebben mozogtak, mindkét bandának sikerült külföldi szerzõdésre szert tennie, s a tavaszi Wall Of Sleep EP után most itt a Stereochrist debütalbuma.
Már ahogy a nyitó Smack The Sun elkezdõdik, kiderül: a Mood ezen ága sem váltott gyökeresen stílust. Ahogy Hegyi Kolos elkezdi azt a jó kis középtempós, döngölõs riffet, az bizony a Mood akármelyik lemezén ott lehetne. A Mood-párhuzam mindvégig megmarad (ahogy a Wall Of Sleep esetében is), s csupán ha egymáshoz hasonlítjuk a két bandát, érzõdik igazán különbség. A Stereochrist ugyanis picit modernebb, a New Orleans-i vonalhoz ( fõleg COC, Down, Brand New Sin) közelebb álló formában nyomja a doom-ot. Megyesi Balázs basszer és Koltay Tamás dobos játéka sosem volt ennyire erõteljes, és jól kivehetõ a Mood albumokon, mindketten hívei a komplexebb témáknak, de persze õk is tudják, hogy kell zúzni. Felföldi Péter énekes dallamai, néha hangja mutat némi rokonságot Holdampf Gáboréval, ám Péter sûrûbben üvölt a New Orleans-iakra jellemzõ módon, és egyes témái enyhe Alice In Chains –es/grunge-os mellékízt is hordoznak.
A 10 számos, 40 perc sincs albumon a legtöbb dal a középtempó variálgatására épül. Hol picit lassabban, súlyosabban húznak a nóták, (mint a 4 számos Supernatural demóról ismerõs két királyság, a Hologram Man és a Doomed esetében), hol Trouble – módra gyorsabban zakatolnak a riffek (pl. Mind Ammo), és továbbra is azt mondom, hogy a szintén demós Way Back Home riffje a Sabbath Children Of The Grave-jére emlékeztet. A legkirívóbb kivétel a középtempó alól a lírai Supersorrow, ami olyasmi perkás-akusztikus gitáros téma, mint a Sabbath Planet Caravanja, és nagyon király a refrénje! De van két ennél nagyobb kedvencem is: a picit gyorsabb a C.O.C. Clean My Wounds-ával rokonítható, bõdületes Christ Was An Angry Man, valamint a zakatoló, mégis valahogy szellõsebb, feelinges All Along The River.
Péter szövegei jobbára befelé fordulók, lelki témákat boncolgatnak, vagy olyasmiket, amik depresszív korunk problémái közé tartoznak. Ahogy a tempóknál, úgy az énekdallamoknál is úgy érzem, hogy egy picit lehetnének változatosabbak, egy-két fogósabb refrén még elfért volna. De ez minden, ami negatívumot fel tudok hozni, hiszen az anyag erõteljesen szól, oda van rakva minden szempontból.
Remélem, mind idehaza, mind külföldön beindul a Stereochrist szekere – nagyon megérdemelnék már ezek az arcok, hogy végre megkapják azt az elismerést, amit a Mood kezdetei óta megérdemeltek!
(Uzseka Norbert/9)
Metal&Hard Rock Hammer

back / vissza