| Stereochrist: Dead River Blues
A 37 és fél perces -tehát kellemesen rövid- játéktartamú Dead River Blues alapvetõen a Floodgate/Brand New Sin vonalon mozog, tehát a dallamosabb sludge irány a mérvadó. A 10 nótás anyag közel tökéletes hangzással büszkélkedhet -bár a lábcin néha hangosabb a kelleténél. Ezzel együtt ez az egyik leggyilkosabb megszólálású lemez, amit magyar zenekartól csak hallottam. A korong hallgatása közben végig úgy érzem, hogy New Orleansban vagyok valami jó kis saras, mocsaras szutyokban; természetesen fû és lengén -vagy még úgy se- öltözött csajok társaságában egy hatalmas koncert közepén. Ebben - az egyébként full extrás zene mellett- Petinek van a legnagyobb szerepe. Annyi élet, annyi "zsír" van a hangjában, és olyan változatosan énekel, hogy az csak Phil Anselmo/Kyle Thomas -mércével mérhetõ. Kíváncsi vagyok arra a gátlásos -akarom mondani, idióta- rockerre, aki ne kapná elõ a léggitárt az olyan giga-nóták hallatán, mint a nyitó Smack The Sun, a kelleténél talán Downosabb riffelésû Mind Ammo, vagy abszolút kedvencem, az All Along The River. Másik favoritom a Supersorrow, ami egy stoner rockos lebegés, de túlzás nélkül Jail/Planet Caravan szint. Természetesen, tisztában vagyok vele, hogy ez az anyag -legalábbis Magyarországon- eleve kudarcra van ítélve, hisz túl jó ahhoz, hogy egy szélesebb réteg is ráharaphasson. Ez persze, nem a csapat hibája; srácok, ez egy ordas nagy lemez! Hajas
|
||
_______________________________________________ |