| Stereochrist - Dead River
Blues Amíg 2002 májusában mindenki békésen élte életét, merénylet készülõdött. Létrejött a Stereochrist. Még ez év nyarában felvették az elsõ demojuk egy élõ koncert keretében. Azt hogy mennyire jó lett, az is igazolja, hogy ennek hatására rögtön egy floridai stúdió karolta fel õket. 2004 áprilisában megjelent elsõ albumuk, Dead River Blues néven. Jelentem a merénylet sikerült, remek lemezrõl van szó… Gitár, dob, egy érces hang. Itt bizony kõkemény, betonozós rockzenérõl van szó, effektnek még nyoma sincs. A hangszeresek kitesznek magukért, kellemesen és hangulatosan játszanak, mégis a zenekar, az énekes kezében van. Túlzás nélkül állíthatom, hogy hazai rockhangok közül neki van az egyik legjobb torka. Rengeteg mélység, erõ és –hadd lopjam el egy kollégától a szót- zsír van a hangjában. Ennélfogva mind a tiszta, mind az érces, hörgõs téma fekszik neki. Nagy kérdés, hogy mi lesz a zenekarral, most hogy kilépett, a dobossal egyetemben. Kíváncsi vagyok milyen az új énekes, bizakodom. Az album az elejétõl a végéig ugyanazt a magas szintet hozza. Ami egyfelõl jó, mert mindegyik szám minõségi lesz, másfelõl egy kicsit egysíkú az egész. Viszont ha valaki ráérez a hangulatra, egy percre sem fog szabadulni. A dolognak csak az a szépséghibája, hogy viszonylag kevés az igazán fogós dal. Nem úgy értem, hogy rosszak lennének, de több is lehetne az olyan, amire elégedetten csettint az ember. Pedig ilyenek is boven vannak, mint a ”Mind
Ammo” vagy a ”Holosonic”
amik magávalragadó, energiától duzzadó
dalok. Az album slágeresebb oldalát a ”Christ
Was an Angry Man” és a ”All
Along the River” képviselik. Az utóbbi személyes
kedvencem. Mindkettõ dallamos refrénje arról árulkodik,
hogy nagyon ott van az énekes dallamok terén is. Ha errol
nem gyõzne meg minket ez a két szám a ”Supersorrow”
biztos meg fog. Ez az egyetlen lírikus, lassú szám
a korongon. Mondanom sem kell, hogy lenyûgözõ, akárhol
megállná a helyét a világon. A BpRnR második
válogatáslemezén is hallhatjuk (én ennek hatására
vettem meg az albumot). Sajnos egy kis szívfájdalom is vegyül
lelkembe mikor ezt a számot hallgatom. Miért nem tudtak
volna még pár ilyen kaliberû dalt felrakni? Vagy miért
nem énekel többet az énekes ilyen szépen, mert
ez után bizonyos, hogy tudna. A befejezõ tétel is
falnak szegez, és folytathatnám. Ez a zene egyébként
egyértelmûen színpadra termett, érdemes meglátogatni
õket élõben is. Untouchables, 2005 |
||
_______________________________________________ |