Stereochrist: Dead River Blues

Elõször volt Supenatural, aztán lett Super Natural és most végül Stereochrist. Kétségtelen, hogy ez a legutóbbi a legjobb választás, még ha kényszerûségbõl történt is. A névzavaron kívül volt egy gitáros zavaruk is, de most úgy néz ki, jól vannak így négyen. Nekünk megfelel, mivel amit mûvelnek, az nem függ névtõl, vagy attól, hogy hány hathúros tevékenykedik a bandában.

A lényeg az, hogy ebben a mostani felállásban kijött egy album, aminek Dead River Blues a címe és olyan zenét tartalmaz, ami ritkaság számba megy kis hazánkban. Sõt, világszerte is csak egy szûk réteg szereti, de az fanatikusan. Hogy milyen ez a zene? Súlyos, mázsás témákkal telepakolt rock, ami talán a doom-hoz áll a legközelebb, de annál modernebb kivitelben, kitûnõ témák tömkelegével, de nem öncélú halmozásával. Minden dal elsõre megjegyezhetõ fõ riffel rendelkezik, amik annak ellenére egyedi ízuek, hogy sok helyen olyan érzése van az embernek, hogy ezt már hallotta valahol. De mivel ez a mûfaj többek között a hagyományõrzésrõl is szól, ezt nem róhatjuk föl nekik.

Végül van egy dolog, amit semmi esetre sem szabad kifelejteni. Ez pedig az ének. A számok többsége olyan énektémát tartalmaz, ami - ebben a mûfajban szokatlanul - beleragad az ember fülébe és képes egész nap azt dúdolni. E mellett viszont az agressziót sem nélkülözi.

A régi idõket idézve a 10 szám nem éri el a 40 percet sem, úgyhogy még üresjáratokkal sincs gondunk. Ja, és jól is szól az album. Kell ennél több?
-dg-

back / vissza