III. METSZÉSPONT ROCKFESZTIVÁL
ZALAEGERSZEG
ATLANTIS

A Children Of The Street programjával indult ez a zeneileg színes este. A vélhetõleg zalaegerszegi illetõségû, fiatal zenekar sikert könyvelt el programjával, mivel komoly beindulás alakult ki a színpad elõtt. Angolul illetve magyarul elõadott, nu metal hatású dalaik nem gyakoroltak rám komoly hatást, ténykedésük nem kötött le, mindenesetre bemelegítésnek nem volt rossz.
Amennyire szomorú voltam a Mood feloszlását illetoen, annyira örülök a Stereochristnak. Egy az egyben a Mood vonalát viszik tovább, azaz Trouble/Down hatású doom metalt játszik a négyes. Már a beállás alatt tudtam, hogy hatalmas koncertben lesz részem, és ez be is igazolódott. Csakúgy, mint a Moodnál, a Stereochristnál is elemi erovel dörrent meg a felszerelés, a hangzás tarolt. Megyesi Balázs vastag basszusfutamai és Hegyi Kolos érzéssel elõvezetett riffjei letaglóztak, Koltay Tamás a rá jellemzo eleganciával dobolt, Felföldi Péter énekes pedig Holdampf Gáborra emlékeztetõ hangján énekelte a dalokat. Egyedül Péter színpadi munkájába tudok belekötni, több lendület, szuggesztivítás kellene elõadásába. A király saját szerzemények (pl. Smack the sun, Holosonic, Doomed, Way back home) mellett a Down Bury me in smoke-ja került terítékre. Szenzációs buli volt.
A Koroghoz most volt szerencsém elõször, és az a tény, hogy az ex-Tormentor, Mayhem legenda, Csihar Attila erõsíti soraikat, még kíváncsibbá tett. Mit mondjak? Ha egy zene extrém, akkor a Korog muzsikája az. Nótáikban éppúgy helyt kapnak a tördelt tempók, az eszement váltások, mint a gyors, pörgõs, rock & rollos ritmusok. A dalokba bele lehetett kapaszkodni, lehetett rájuk zúzni, amit a közönség meg is tett. Csihar Attila torkából embertelen hangok törtek elõ, olyan volt elõadása, mintha a kultikus Tormentor demókat, vagy az elsõ Mayhem lemez énektémáit hallottam volna élõben. Félelmetes és gyilkos volt.
Noha a Depresszió nem az esetem, azt elismerem, hogy a sikerért, a népszerûségért megdolgoztak, melyet fellépésük ékesen bizonyított. Másodpercek alatt korbácsolták fel a hangulatot Junkies/Tankcspda ihletésû szerzeményeikkel, a terem egy emberként fújta a dalokat és „ropta a táncot”. Bõ egy órás repertoárjukba a Guns’N’Roses It’so easy-jét is beépítették. Halász Ferenc primkó konferansziéi engem speciel zavartak, a fiatalokat nem. Ezzel együtt komoly sikert arattak.
Ha manapság a népszerûtlenség fogalmát akarjuk meghatározni, akkor a Neck Sprain neve ugrik be elsõként. Ahhoz képest, hogy 2-3 éve ment a szekerük, ma egy helyben topognak, pedig kiváló dalaikkal, lemezeikkel több elismerést, sikert és törõdést érdemelnének. Ha jól emlékszem, öt évvel ezelott láttam õket utoljára, úgyhogy felcsigázva vártam programjukat. Elég hálátlan feladat hárult rájuk, hiszen a Depresszió által kifacsart rockerekbe kellett életet lehelniük, és úgy gondolom a feladattal sikeresen birkóztak meg, egyáltalán nem vallottak szégyent, sõt! Pantera, Machine Head hatású, és súlyosságú dalaikkal sikerült életet és mozgást varázsolniuk a színpad elé. Janó Mihály riffjei és Nagy Levente basszusfutamai hasítottak, Bánfalvi Sándor dobos pedig olyan erõvel, intenzítással, precizítással kínozta a szerkóját, mintha az élete függne a bulitól. Mindamellett egy önmagából kifordult elmebeteg mimikájával kísérte dobolását. A rajongók Nagy Levente felhívásának eleget téve zúztak, ugráltak az olyan nagyszerû dalokra, mint a Concrete block, vagy a Look at yourself, a True soul in dead body vagy a Crush the pain. Nagy Levi torkában Phil Anselmo és Robb Flynn hangszálai egyesülnek, durván energikusan énekelte a szerzeményeket. Sajnos kedvenc Neck Sprain nótám (To have strenght) és a Machine Head feldolgozás (Ten ton hammer) kimaradt (vagy valami jó Pantera), egy rossz szavam se lehetett a bulira, kizárólag dícsérni tudom a zenekart. Ismét bebizonyították, hogy komoly potenciál rejlik bennük, és hogy kitûnõ koncert banda. Jó lenne már végre nekiállni a hármas lemez felvételeinek, uraim!
Hajnali ½ 2-kor, az intenzív mozgásra csábító Neck Sprain koncert után teljesen elkészültem erõmmel, így a Zorallt már képtelen voltam megvárni. Kimerülten, fáradtan vergõdtem el az autómig, hogy induljak haza. Köszönet Mazsinak, hogy a koncertet sikerült tetõ alá hoznia, amely bebizonyította, hogy van igény az élõ zenére, a koncertekre. Minden jel arra mutatott, hogy a jelenlévõk – lehettünk vagy 600-an – jól érezték magukat, kultúrált szórakozás keretén belül mulatták az idot. Jó lenne, ha ez a hagyomány a jövoben folytatódna Zala megyében (is).
Dávid László
(Stygian Shadows)

back / vissza