| |
heavymetal.hu
interjú Kolossal
Az újabban két szóba írandó
Super Natural gitárosa, Kolos ezúttal személyesebb,
emberibb vonatkozású interjúban próbálja
bebizonyítani, hogy nemcsak a riffeknek, de a hosszú körmondatoknak,
és a nagy szavaknak is mestere. Bizton állíthatom:
sikerült neki!
Helló Kolos, Neked hogy és mikor jött
a „metalosdi”? Mik voltak az elso kedvenceid?
Asszem, úgy a gimnázium elso évében. A Holdampf
Gabi, aki akkor volt negyedikes, vett fel nekem egy kazira Slayert, meg
Metallicát, ami teljesen ledöbbentett. Én addig ilyent
nem nagyon hallottam… Mondjuk ez már elég régen
volt, 88, vagy 89-ben. Akkoriban ezek voltak a nagy kedvencek, meg kicsit
késobb az Iron Maiden. De tetszett minden ilyen „túrós”
zene. Elég hamar csináltunk is zenekart, hogy valami hasonlót
muveljünk.
A Mood volt az elso bandád, amit a nagyközönség
is ismert. Mi volt Számodra a legszebb pillanat az említett
csapat életében?
Tulajdonképpen végig nagyon élveztem a dolgot, talán
csak az utolsó két hét volt ami már egyáltalán
nem tetszett. Nagy élmény volt amikor eloször játszottunk
a Szigeten, és hajnal háromkor az üres mezo szép
lassan megtelt a koncert alatt, aztán említhetném
a 98-as Szigetet amikor iszonyú orület volt a koncert. A színpad
majdnem leszakadt a sok stage divertol, (még Vadon úr is
repült a közönség felett, ha-ha!) és a feleségemmel
is akkor ismerkedtem meg! Nagy élmény volt a Crowbar buli
is Pécsen amikor Kirkkel nyomtuk a Lifert! De említhetnék
még egy csomó dolgot! Tényleg nagyon klassz volt
az egész idoszak!
Egyetértesz abban, hogy a Moodban meg lett volna
a lehetoség a nemzetközi elismertségre?
Ezt így utólag nem tudom megmondani. Lehet… fogalmam
sincs. Amúgy valamennyire ismert volt a zenekar a határokon
kívül is, de ez a mufaj annyira underground, hogy nem hinném,
hogy bárki is nagyon ismert lenne ezek közül a csapatok
közül. Majd, ha a Viván Crowbar hétvége
lesz térjünk vissza erre a kérdésre…
Szerinted mi az oka, hogy a muvészet minden
területén –de különösen a zenében-
nagyobb igény mutatkozik a gondolkodást nem igénylo
produkciókra, mint az igazi értékekre?
Húú Haji! Mit vársz tolem… Nem vagyok én
filozófus, se megfejto. Amúgy fogyasztói társadalomban
élünk vagy mi a fene! Te is pizzát eszel, nem? Ha-ha!
(Ezt a poént csak mi ketten értjük- Hajas) Mindenki
azt zabálja amit elé tesznek, amit a reklámokban
lát, ami a rádióban szól. Nagyon kevesen mennek
utána a dolgoknak, kevesen ásnak le az underground bugyraiba,
mivel kevesen tudják, hogy ilyen is van, és a legtöbb
embernek erre ideje sincs…
Verekedtél már komolyan?
Mikor gyerek voltam, akkor az egyik szomszéd sráccal gyakran
csépeltük egymást, változó sikerrel.
Azóta semmi bunyó!
Mi a véleményed az internetrol?
Alapvetoen jó dolognak tartom. Persze felvet egy csomó problémát
is, de ez legyen más baja! Mondjuk nekem otthon nincs gépem,
úgyhogy függoségrol nem beszélhetek, de azt
gondolom, hogy nagyon rá lehet kattanni.
Sorolj fel 5 dolgot, amit utálsz!
-álszent emberek
-tehetetlen düh,
-unalom,
-magyar politika,
-kapor, fahéj,
Hivo ember vagy?
Vallási értelemben nem, tehát egyik egyház
által hirdetett tanban sem hiszek. Azonban valami biztos van, ami
az egész mindenséget mozgatja, irányítja.
Aztán, hogy ez energia, vagy isten, vagy bármi más,
azt sajnos nem tudom megmondani.
Ha találnál az utcán egy zsák
lóvét, megkeresnéd a gazdáját, vagy
zsebretennéd? Oszintén!
Megkeresném. Komolyan! Emiatt sokan hülyének is tartanak.
Mi a kedvenc Tv-musorod?
Mikor milyen a hangulatom. Amúgy az angol tréfás
sorozatokat kedvelem, meg az „Egy rém rendes családot”.
A hír musorokat is szeretem, de amúgy nem szoktam túl
sokat tévézni.
Mi a kedvenc kajád-piád?
Kajában a Bolognai spagetti, piában a sör.
Van –e kedvenc filmed, vagy könyved?
Filmben a Rettenthetetlen, meg a Gyuruk ura, meg a Ryan közlegény,
meg még egy pár, ami most persze nem jut eszembe…
Könyvben meg nagyon tetszett a Vámos féle Apák
könyve, meg általában Robert Merle könyvei, ill.
a második világháborúval foglalkozó
könyvek.
Számodra ki a „jó fej”?
Na most itt lehet puffogtatni megint az általánosságokat!
Fogalmam sincs ezt a helyzet, ido, és az adott személy szerencsés
egybeesése adja. Mindenkinek vannak hibái, azt vagy el tudjuk
fogadni, vagy nem…
Mi tud leginkább elszomorítani?
Ha csalódnom kell valakiben, vagy valamiben. Meg a saját
hülyeségeim is sokszor! Pl. ha valakit megbántok, az
nagyon tud zavarni.
Hajas
back / vissza
|
|