| Stereochrist
- Helyzetjelentés itthonról (interjú)
Ezt leginkább ok tudnák elmesélni. Elég annyi, hogy zenei és bizonyos emberi problémák merültek fel. Ennyi. Hallották már az új lemezt, illetve egyáltalán tartjátok még a kapcsolatot? Tamással azóta, ha kétszer találkoztam, de a legutóbbinak is egy éve. Nem tudom, hallotta-e a lemezt. Petivel össze szoktunk futni, dumálni is szoktunk. A promot hallotta, a lemezt, azt nem tudom. Mindenki csinálja a saját dolgát, de már semmi harag sincs senkivel. Az új srácokat könnyen befogadta a közönség? Pláne, hogy az ének minden bandánál egy kényes pozíció… Az elején voltak Dáviddal kapcsolatos megjegyzések, de az O beszállása elég hirtelen is lehetett az embereknek. Rögtön a Szigeten mutatkozott be, egy kissé szétesett zenekar élén, kisegíto dobossal, úgyhogy ez nem is volt meglepo. Mára azonban már nehéz nélküle elképzelni a zenekart, nagyon meghatározó alakja a Stereonak. Csabi pedig igazi alapozó munkás. Nem tudok róla, hogy gondok lettek volna az O elfogadásával, de egyszerubb is a helyzet hátul a dobok mögött ilyen szempontból. Összeérett mára ez a felállás. Az Arctic kiadóval mi volt a gond? Nem volt különösebb gond, csak éppen
nem tudtunk velük kapcsolatba lépni. Mikor elkezdtünk
agyalni a második lemezen, kerestük oket többször
is, de nem válaszoltak a mailjeinkre. Nem volt mit tenni, új
kiadót kellett keresni. Amúgy ezzel a lépéssel
jól is jártunk, hiszen most úgy tunik, nem lesznek
terjesztési problémák, és a kommunikáció
is lényegesen könnyebb. Az eladásokról fogalmunk sincs. Ezzel kapcsolatban semmilyen infot nem kaptunk a kiadótól. Szerintem Európában - Finnországon kívül - nem is volt terjesztve a lemez. A neten sok helyen fent volt, de boltokban sehol nem lehetett kapni. A külföldi bulikon azért vették rendesen, nem? Igen, mindkét Európa-turnén árultuk, vitték is szépen. A második, 2005-ös turnén konkrétan ki is fogytunk, úgyhogy az utolsó koncertekre már nem maradt. Jelenleg sincs egy darab se. Még megérjük, hogy hiánycikk lesz.:) Kérdés kérdést szül: nem lesz újrakiadása a PsycheDOOMelic által? Mert tényleg elég nehezen hozzáférheto… Nem beszéltünk róla, de szerintem jogi bonyodalmakat okozna a dolog. A másik pedig, hogy most az új album a fontos, és nem is foglalkoztunk ezzel. Van így is épp elég dolgunk. Egyébként milyen volt ez a két turné, meg egyáltalán: miben más külföldön játszani, mint itthon? Szerinted miért van az, hogy -tisztelet a kivételnek- csak a magyar kluboknál nézik le a zenekarokat a szervezok? Több bandától is hallottam már, hogy külföldön ha nincs is pénz, de legalább a jó szándékot érezni a klubok személyzeténél... Na, ezt is inkább az adott szervezotol kéne megkérdezni. Nem igazán tudom... Amúgy vannak igen jó ellenpéldák is, például Szegeden mindig öröm játszanunk, egyrészt a közönség miatt, de sokat nyom a latba, hogy nagyon normális a szervezok hozzáállása! Persze azért találkoztunk már mi is hülye emberekkel, de inkább a körülmények elkeserítoek. Csomó helyen egy kocsma végében kell játszani, hihetetlen 1960-as mintájú barkács hifin 15 seggrészeg és 3 érdeklodo embernek. Na ezek tudnak faszán elkeserítoek lenni. Szerencsére azért mindig jön ezek után egy frankó buli, és az ember igyekszik az ilyen szarokat gyorsan elfelejteni. Elofordult már egy-egy ilyen gázosabb buli után, hogy "na, lerakom a hangszerem"? Nem igazán. Inkább csak szar a hangulat a
buszban hazafelé. Mindenki nyugös, és inkább
otthon lenne már. Aztán a következo próbán
már minden fasza, és csak egy szürreális emlék
marad az egész. Nem igazán. Talán inkább könnyedebb. Ez az új lemez egy nehezebb, keményebb anyag lett, és változatosabb is. Nekem jobban tetszik, közelebb áll ahhoz, amit egy képzeletbeli, tökéletes Stereo lemezen hallani szeretnék. A szövegeknek csak egy része van benne a bookletben. Miért? Na, ennek praktikus oka van: a csóróság.:) A költségvetésünk eléggé karcsú volt, ezért spórolni kellett. Ennek sajnos a szövegek látták a kárát. Bár ennek is van egy ilyen jó kis punkos, undergroundos íze. Akit nagyon érdekel, az hamarosan leszedheti oket a honlapunkról. Amúgy a belbecs számít, nem a külcsín!:) A Down feldolgozáshoz könnyen megszereztétek az engedélyeket? Nem kértünk semmi engedélyt. Ha nem írod át a szöveget, és a zenén sem változtatsz komolyabban, akkor nem kell engedély. Nyilván a jogdíj az a szerzoé ilyen esetben. De sajnos Down-ék nem ebbol fognak meggazdagodni. És hogy volt pontosan az a sztori, hogy Dávid kilépett, és a Wendigo-s Bátky-Valentin Zoltán az új énekes? :)Amikor csináltuk a lemezhez a promofotókat Valentin Szilvivel, ott volt a férje BZ is, aki a Wendigo énekese. Egy alkalommal Dávidot megszállta a vizelési kényszer, és amíg könnyített magán kitaláltuk, hogy addig is haladjunk, csináljunk egy képet BZ-vel. A fotó remeknek igérkezett, ezért megmozdult a kisördög, hogy ebbol a képbol egy jó tréfa is lehet. Kitaláltuk, hogy nem szólunk Dávidnak és Szilvi majd felteszi egy fórumra a képet. Már elore röhögtünk, micsoda tréfa lesz. Aztán Szilvi kirakta a fanzine-je oldalára, ami így véresen komolynak tunt. Persze azonnal szóltunk Dávidnak, hogy ez csak vicc, nehogy komolyan vegye. A vége az lett, hogy Dávid jókat röhögött a dolgon, mi meg jól beszartunk, hogy micsoda gáz lesz ebbol.... Aztán a honlapunkon is kérhettük az elnézéseket a semmit sem érto emberektol... A Mood búcsúbulit, úgy tudom, rögzítették annak idején. Nem lesz abból valamikor DVD? Elobb-utóbb biztos kijön majd, de ezt inkább Gáboréktól (Wall Of Sleep) kérdezd, ok többet tudnak errol. Miket hallgatsz mostanában? Leginkább AC/DC, Red Hot Chili és Down. A Pantera is elokerül néha, és nagyon várom az új Nek Sprain albumot! Az az egy szám nagyon ütos, amit hallottam róla! Az elobb említetted, hogy szereted a Chilit. Olvastad az Anthony Kiedis könyvet? Igen, és az az érdekes, hogy pont a könyv
kapcsán szerettem meg. Elotte képtelen voltam meghallgatni,
azóta meg képtelen vagyok kivenni a lejátszóból.
Mondjuk én inkább a könnyedebb, poposabb albumaikat
szeretem, úgy a Californicationtol kezdve. Az új lemezük
is nagyon tetszik. Ami a legnagyobb ebben a zenekarban, az az oszinteség,
egyszeruség! Kiállnak a színpadra, és nem
pózokat látsz, hanem embereket, akik megélik a saját
zenéjüket, és határtalan lelkesedéssel
játsszák ennyi év után is. A Trouble DVD-t nem láttam még. Biztosan tetszene, majd meg is szerzem elobb-utóbb. Remélem, csinálnak egy olyan fasza albumot, mint amilyen a Manic Frustration volt. Az új Down is érdekelne már nagyon. Rettenetesen bánom, hogy nem néztem meg oket most tavasszal a turnéjukon. Jó kis zenekar, biztos tuti lemezt csinálnak. Jó lenne, ha visszakanyarodnának a NOLA riffelos, Sabbath-os világához! Azért a kettes is jó volt… Jó-jó, de azért a NOLA az igazi! Az az iszonyat füstösség, riffel gyilkolás nincs már meg rajta. Van még esetleg valami, ami fontos, de nem kérdeztem meg? Tudom, hogy az Osztriga bár címére vagy kiváncsi, de sajnos ebben nem tudok segíteni...:) Pedig a Te törzshelyed, csak illene ismerned.:) Ezen kívül? Ennyi. Hajas
|
||
_______________________________________________ |