| Stereochrist: Live Like A
Man (Die As A God)
Úgy vagyok a doom mufajjal, mint valamilyen ínyenc ételkülönlegességgel. Nem fogyasztom mindennap, de amikor összetalálkozunk, bizony nagyon jól tud esni. Ahogy ezúttal is. Eddig nem ápoltam túlságosan szoros kapcsolatot a Stereochrist zenekarral, de most, ahogy megpillantottam a promo-CD feelinges fekete-fehér borítóját, valahogy önkéntelenül bekúszott a lemez a discman-embe. Ahogy a melódiák is a fülembe, de errol késobb… Mint az köztudott, a Mood nevu törzsbol (nem mellékesen a hazai doom mufaj örök klasszikusa) kisarjadt két ág, egyikük a Wall Of Sleep, másikuk a Stereochrist nevet kapta. És ahogy nincs két azonos ág, úgy a két csapat is különbözo módon (de hasonlóan magas színvonalon) szolgálja elénk a heves bólogatásra ingerlo témákat. A Stereochrist talán valamivel fajsúlyosabb, „füstösebb” muzsikát játszik, s nekem bizony nagyon imponálnak ezek a mocskos, zakatolós riffek. És a 2002-ben alakult brigád új lemeze (szerencsére) bovelkedik mocskos, zakatolós riffekben, méghozzá Hegyi Kolos jóvoltából. A Mood egykori gitártandemjének egyik fele úgy látszik mostanára megtalálta az ütoképes felállást, így a feltétel adott volt egy igazán remek album elkészítéséhez. Lássuk, hogy sikerült! Kellemes, ikergitáros dallammal indul a "mocsárjárás", amelyet a Destroying Ruins pattogós riffelése követ egy minden túlzás nélkül hatalmas refrénnel megfejelve. Már itt világossá válik, hogy Makó Dávid kituno választás volt annak idején a frontemberi posztra. A szám végén lévo koszikla-súlyú riffelés már csak hab a tortán. A második Getting Over Seven Years verzéi Dávid hangjával nem kevés hardcore hatással bírnak, de a refrénje mi más lehetne, mint egy ultrasúlyos döngölés? Ezt követoen teljesen beborul az ég: alaposan rámijeszt a Eyes Burnt Out nyitótémája, s felhok nem is igazán akarnak távozni e szám alatt, viszont változatosság szempontjából a leheto legjobb ötlet volt egy ilyen téma szerepeltetése a korongon. Az Awakening akár a Destroying Ruins ikertestvére is lehetne, zakatolós témája, és hasonlóan elementáris énektémája okán. (Itt jegyzem meg: a csapat remekül ért a dalok felépítéséhez, a dallamok egyszeruen beleragadnak a fülbe.) A Good Old Way feelinges, akusztikus nyitása egyenesen Amerikába (annak is a déli részére) kalauzol el, szinte elképzelem magam, ahogy egy kisteherautóban szelem az országutat, s mindent áthat körülöttem a szabadság. A lemez végére rávésett Down-feldolgozás (Bury Me In Smoke) pedig nemcsak a teljes elmerülését jelenti a mocsárban, hanem egy jól sikerült alkotás méltó befejezése is egyben. Csak dicsérni tudom a tagokat, mindenki hozzátette a (maga jelentos) részét a lemezhez: Kolos sallangmentes, de annál hatásosabb riffjei, Dávid többdimenziós hangja, Megyesi Balázs masszív basszusa, és (az akkor még a banda soraiban lévo) Kludovácz Csaba feszes dobolása mind-mind esszenciális része a Stereochrist muzsikájának. Zárszóként csak annyit mondhatok: ezen az ágon (lásd: második bekezdés) megértek a gyümölcsök, bízom benne, sokan leszakítják! Mert ez egy igazi ínyencség.
|
||
_______________________________________________ |