| |
Megazene
interjú Péterrel és Tamással
A Mood feloszlása után/közben már
sejtetted/tétek, hogy nem fogjátok abbahagyni a zenélést
és új együttest fogtok alapítani?
Tamás: Ez mindenkinél máshogy zajlott le. Kolos biztos
volt a folytatásban, és asszem Balázs is, én
azonban akkor nem éreztem magamban elég erot ahhoz, hogy
újra hangszert ragadjak. Aztán hívott Kolos, egy
jót dumáltunk, és onnantól kezdve számomra
is egyértelmu volt a folytatás.
Meglepett vagy természetes dolog volt, hogy
mind a szakma, és a nagyközönség is egyértelmuen
ünnepelte az elso hanganyagotokat?
Tamás: Abszolút nem volt egyértelmu a pozitív
fogadtatás. Mi nagyon tartottunk attól, hogyan fogadja majd
a közönség, és persze a szakma az új zenekart.
Persze bíztunk magunkban, de az újrakezdés annyira
fontos volt számunkra, hogy talán egy kicsit ráparáztunk
erre a kérdésre.
Mindenesetre, valóban nagyon kedvezo visszhangokat hallottunk,
mind a demo, mind a koncertek kapcsán. És most itt az elso
Stereochrist anyag, amelyrol az itt-ott felbukkanó kritikák
szintén mind nagyon pozitívan nyilatkoznak.
Kezdetben Supernaturalként, aztán Super
Naturalként tisztelhettünk Benneteket, és most pedig
Stereochristként, azt olvastam jogi problémák miatt
volt szükség a névserére, de milyen jogi problémák?
Tamás: Roppant egyszeru a névváltoztatás oka:
több ilyen nevu zenekar is tevékenykedett már a világon,
és a kiadónk is szólt, hogy az államokban
ezerrel pörög egy hasonló nevu banda. Mivel mi is a nemzetközi
színtéren szeretnénk tevékenykedni, úgy
gondoltuk nem várjuk meg, míg egy kiadós per zúdul
a nyakunkba, és még a lemez elott lecseréltük
a nevet.
A Stereochrist érdekes név, van valami
mögötte nyugvó gondolat, ami miatt így kereszteltétek
el magatokat?
Peti: Többfajta értelmezés is létezik. Én
eloször egy afféle karakán képregényfigurára
gondoltam, aki hasonlóan eros szimbólum, mint mondjuk a
keresztény kultúrkörben Jézus. A rockzene egyébként
is eloszeretettel tekinti Ot viszonyítási pontnak, de mi
beletettünk egy kis csavart, hogy a ma divatos utcai hittérítokre
rímeljen.
Még anno Supernatural korotokban fedezett fel
Benneteket az Arctic Music, megint csak azt kell hogy mondjam, hogy azt
olvastam.. ezúttal azt, hogy Phil Anselmo kezébe került
a promocédétek … -ez igaz?
Tamás: Mi nem tudunk róla, de ha így történt,
remélem egy jó nagyot zúzott rá Phil!
Nem mellékes, hogy az Arctic Music egyik tulajdonosa
Phil Fasciana, meglepett Benneteket, hogy egy deathmetalos arc ajánl
Nektek szerzodést?
Tamás: Valóban egy kicsit furcsa volt. Az AMG foleg extrém
bandákkal foglalkozik, és azért mi az extrémitástól
igen messze vagyunk. Gondolkodtunk is rajta, hogy biztos hibás
volt a lemez, és a digitális zajokat lehet, hogy valami
iszonyú grind orlésnek vélték?
Egyáltalán meglepett, hogy felbukkant
a színen?
Tamás: Nos, arra mi sem gondoltunk, hogy pont egy death metal kiadó
lát bennünk fantáziát, sokkal inkább
valami doomos cégre számítottunk. Valójában
az AMG-é volt az egyetlen olyan ajánlat, amelyen érdemes
volt elgondolkodni.
Hogyhogy bakeliten is megjelenik a debütlemez?
Mennyiben lesz más ez a hanganyag tartalmát tekintve, minta
nem bakelit?
Tamás: A bakelit egyre népszerubb egy szuk zenerajongói
körben, és a kiadók szívesen nyomnak a CD verzió
mellett egy pár példányt. Tartalmát tekintve
nem lesz eltérés, csupán a zenehallgatás élménye
lesz más, hiszen a bakelit lejátszása mindig hozzárak
egy sajátos hangulatot a muzsikához.
Azt is tény, hogy nemcsak Magyarországon
kerül terjesztésre a Dead River Blues, a világ mely
más részein lesz kapható?
Tamás: Az Egyesült Államok mellet Kanadában,
és az Európai Unióban lehet majd hozzájutni
a lemezhez.
Elvileg elobb kellett volna kijönnie külföldön
a Dead River Bluesnak, miért e csúszás?
Tamás: A stúdiómunkálatok idején történt
az elso csúszás. Valahogy nem akart összeállni
az anyag. Borsay Levente barátunk, aki a hangmérnök
volt, akkor azt javasolta, hogy kezdjük újra a felvételeket.
Nagyon jó volt egyébként végre olyan hangmérnökkel
dolgoznunk, aki legalább annyira a sajátjának tekintette
az anyagot, mint mi zenészek. Nekigyürkoztünk tehát
még egyszer, és azt mondhatom, nem bántuk meg ezt
a kis plusz melót!
A csúszást aztán már csak tetézte,
hogy a lemez borítóját tervezo srác visszamondta
a melót, és így Pekkának kellett nekiállnia
a feladatnak.
Nemcsak az én véleményem, hogy
gyönyöru, míves munka az album, Ti hogy vagytok megelégedve
vele?
Peti: Én is így gondolom?. Komolyra fordítva, elég
sok munkám fekszik benne, de én az a fajta ember vagyok,
aki soha nincs megelégedve az eredménnyel. Így utólag
talán kevéssé tunik tipikus metal-borítónak,
de talán épp ez segít abban, hogy olyanok is meghallgassák,
akik a saját prekoncepcióik miatt idegenkednek ettol a mufajtól.
Ezt írjátok a biográfiátokban:
„fellelhetõ egy erõs szövegi koncepció
is, amely az énre és a szellemi megvilágosodás
felé vezetõ útra összpontosít”
megmagyaráznátok kicsit bovebben?
Peti: Többen is csodálkoznak, hogy mi ez a „vallásos
maszlag”, pedig nem mondanám magamat különösen
hívonek. Mindössze arról van szó, hogy igyekszem
figyelni azokra a hangokra, amelyek az elhízott egómat próbálják
kimozdítani a jóllakottságból. Az a baj ezzel
a nyugati életformával, amit élünk, hogy túlságosan
is csak a saját boldogulásunkkal vagyunk elfoglalva, nem
igazán fordul meg a fejünkben, mennyivel lesz élhetobb
ez a közeg azáltal, hogy bizonyos értékek szerint
cselekszünk. Számomra a szellemi megvilágosodáshoz
annak felismerésén át vezet az út, hogy egy
szukebb közösség –a családom, a lakóhelyem
vagy bármi más – számára mennyiben tudok
hasznossá válni – akár a saját igényeim
lejjebb szállításával is.
Rengeteget koncerteztek, azaz hálistennek elég
szép számban vannak élo megmozdulásotok, és
nemcsak Magyarországon, hanem osszel jártatok Németországban
és Finnországban is, hogyan fogadott Benneteket az ottani
közönség, azért kérdezem mert ott nyilván
newcomerként kell építeni a hírneveteket
Tamás: Nagyon fontosak számunkra a koncertek, hiszen a mi
zenénk igazán a színpadon kezd el élni. S
persze imádjuk az utazást, a sörözgetést
buli után a srácokkal, és mindent, ami ezzel jár.
Finnországban és Németországban nagyon jól
éreztük magunkat. Hihetetlen nyitott és érdeklodo
közönség elott játszottunk mindkét alkalommal.
Bejött az ottani arcoknak a Stereochrist, és épp ezért
is reméljük, lesz még folytatása a dolognak!
A legutóbbi finn miniturnét ki szervezte?
Segített a Firebox?
Peti: Olyannyira, hogy szinte teljesen ok szervezték meg a turnét.
Vagyis kiadták egy helyi szervezonek. Ez is azt bizonyítja,
hogy komolyan veszik a dolgukat és hajlandók tevékenyen
segíteni a zenekaraikat. Felismerték ugyanis, hogy ez nem
mellékesen üzleti érdekük.
Kivel léptetek fel az északi „rokonságnál”?
Peti: A Wasara nevu zenekarral utaztunk végig egy turnébuszban,
akik szintén Firebox-banda. Hihetetlenül hamar kialakult közöttünk
az összhang, márcsak azért is, mert a finn is a magyarhoz
hasonló virtusnép, ami megmutatkozik az ivási szokásaikban
is.:)
Milyenek ott az arcok? Már úgy értem,
hogy a közönség, vannak olyan bulizósak/zúzósak,
mint itthon?
Tamás: Persze!!! Buli, zúzás és minden, ami
belefér! A különbség csupán a már
említett nyitottság, közvetlenség. Sokan jöttek
oda hozzánk buli után egy kis dumcsizásra, vagy,
hogy csak azt mondják: köszi srácok!
Amúgy van olyan külföldi management,
amely egyengeti az utatokat?
Tamás: Finnországban az ottani kiadónk, a már
említett Firebox egyengeti az utunkat. Az Unió egyéb
területein pedig egy belga céggel, a Hardebaran ügynökséggel
állunk szerzodéses viszonyban. Ok még nem kezdték
el a munkát az elso Stereochrist anyaggal, éppen ezért
sokat nem is tudok még errol a kapcsolatról elmondani.
Kik vannak még a magyar csapatok közül
a Hardeberan-nál?
Tamás: Többek között a Superbutt és a CDT
is náluk van.
Lesz még a jövoben külföld felé
irányuló mocorgás?
Tamás: Mindenképpen! Éppen most kezdjük el a
2004-es Európa-turné szervezését. Konkrétum
még nincs, csupán annyi, hogy Finnország és
Németország mellett most szeretnénk érinteni
több európai országot is.
Esetleg a többi magyarral együtt?
Tamás: Akár, bár ilyen jellegu terv még nem
született. De miért ne! Lényeg, hogy menjünk,
és zúzzunk egy hatalmasat!!!
Másféle mozgás is eszembe jutott
Péter ugyanis nemcsak a Stereochristban tevékenykedik, hanem
a Flop környékén is felbukkan a neve, hogyhogy?
Peti: Még egy tavalyi Layne Staley (Alice In Chains) emlékest
kapcsán ismerkedtem meg velük és azóta többször
is összefutottunk. Pár hónapja aztán nekemszögezték
a kérdést, hogy nem lenne-e kedvem kisegíteni oket,
mint vokalista. Rendkívül szimpatikus srácok és
nagyon jók a saját dalaik is, ráadásul le
sem tagadhatnám, hogy zeneileg ugyanazok voltak hatással
rám, mint rájuk. Így aztán elvállaltam.
Más kérdés, hogy a Stereochrist dolgai miatt eddig
kevés idom volt velük próbálni, de várhatóan
december 2-án a budapesti A38 hajón már együtt
énekelgetünk Lórival.
Hathor
back / vissza
|
|