| |
Zenemagazin.tk
interjú Kolossal
A Mood zenekar egykori tagjainak új zenekarát,
a SUPERNATURAL-t faggattam a nemrég megjelent demójuk fogadtatásával
kapcsolatban.
A Mood elég szép dolgokat ért
el, nem bánjátok, hogy vége?
Büszkék vagyunk a Moodban eltöltött 7 évre,
de az a zenekar már megfáradt mind emberileg, mind zeneileg.
Így visszatekintve a dolgokra, az a véleményem, hogy
szép volt jó volt de már éppen elég?
Ez az "új" formáció
jobban együtt van?
A Supernatural, most azt mondom, hogy ahhoz éppen eléggé
együtt van, hogy élvezettel tudjuk csinálni, ezt az
egész zenekarosdit. Friss hír, hogy... ... a napokban megváltunk
Fung András gitárostól, így újból
1 gitárral játszunk. András 150 km-rõl járt
próbálni, és ez a koncertezés, és a
próbálás terén kezdett komoly problémákat
okozni. Ezért hoztuk meg ezt a döntést, amit András
elfogadott, és így harag nélkül tudtunk elválni.
Jelenleg nem tervezzük, hogy új gitárost keressünk,
de ha valaki ?beesik? és nekünk megfelelõ, akkor persze
nem fogunk ellenkezni. Most tehát 4-en vagyunk, és hát
kevesebb ember, kevesebb probléma. Eddig sem kötöttünk
kompromisszumokat, és ezután sem fogunk!
A demo elég gyilkosra sikerült, ahogy néztem
más orgánumok kritkáit, csak elismerõ szavakkal
méltatták. Számítottatok ennyire jó
szereplésre?
Köszönjük a dícsérõ szavakat! Tényleg
nagyon pozitív volt a fogadtatása, mind az újságok,
fanzinek, mind a zenekedvelõk részérõl. Negatív
kritikát nem is nagyon kaptunk, és nagyon örülünk,
hogy ennyire bejött az embereknek az anyag!
Külföldön próbálkoztok
ezzel a korongal, vagy ezt csak magyarországi prommócióra
szánjátok?
Az elsõdleges célja ennek a 4 számos demonak az volt,
hogy megpróbáljunk kiadót keresni magunknak, reméljük
ez is összejön. Jelenleg 11 kiadónak küldtük
el az anyagot a napokban, de szeretnénk még bõvíteni
a kört, és külföldi fanzineknek, és magazinoknak
is elküldjük majd.
Kiadók felõl jött már valamilyen
visszajelzés?
Errõl a vonalról még nem jött visszajelzés,
de reménykedünk. A közönségnek igazán
a bulikon van alkalma megismerni az undergroundban tevékenykedõ
zenekarokat.
Amennyiben jól tudom, adtatok pár koncertet...
Mennyire tetszett a közönségnek a zene?
Valóban jól tudod! Játszottunk most õsszel
10 koncerten, ami remek érzés volt! Féltünk
is elõtte, mert régen álltunk már színpadon,
de szerencsére semmi gond nem volt, jól mentek a koncertek,
és a kissé vézna nézõszámok
ellenére, jól éreztük magunkat, és a
visszajelzések is jók voltak.
A CD-re szinte bármit mondanék, csak
azt nem, hogy egysíkú. A zenekaron belül gondolom nem
mindenkire ugyanaz a zenei stílus/elõadó van hatással...
Nem, a kedvencek azok elég sokfélék, de ha a dalok
alapján mondod ezt, akkor el kell, hogy keserítselek, mert
ezeket a Tomival ketten írtuk nagyrészt. Tehát ezek
leginkább kettõnk izlését tökrözik.
Persze a többiek is beletették a saját kis dolgaikat,
ötleteiket. Amúgy nálunk a Peti írja az énekdallamokat,
és a szövegeket, úgyhogy az elõbb hazudtam,
mert akkor ez most már 3 ember?És a Balázs írta
meg a basszus témákat, tehát ez már így
4!
Hogy megy nálatok a dalírás? Együtt
csináljátok az egészet, vagy mindenkinek megvan a
saját dolga?
A vázakat, a Tamással ketten csináljuk általában.
Amikor ez megvan, akkor a Balázzsal egyeztetjük a ritmikát,
harmóniákat, tehát a részleteket vele tisztázzuk
már. Amíg volt az András, addig vele ezen fázisok
után tanultuk be a részeit. Ezután a Peti elkészíti
az énekdallamokat, és a szöveget. Na most ez olyan
lett mint egy hülye recept? Tehát akkor stílszerûen:
koncerten tálaljuk, majd a közönség elfogyasztja.
Milyen gyakran van lehetõségetek fellépésekre?
Mikor lesz a legközelebbi?
Mivel a Supernatural, egy meglehetõsen friss formáció,
ezért koncertmeghívásokról még nem
nagyon beszélhetünk. Ha játszani szeretnénk
valahol, megragadjuk a telefont, és megpróbáljuk
leszervezni a koncertet. Az õszi ? téli körbõl,
még két koncert van elõttünk, az egyik dec.27.
Gödöllõn a Slow Rock fesztivál, ahol 5 hasonszõrû
csapat lép fel, majd januárban játszunk Kazincbarcikán
a Propellerrel. További koncerteket még nem szerveztünk
le, de tervezzük már a tavaszi kört is.
Az utolsó gondolatot átruházom,
üzensz valamit a zenemagazin.tk olvasóinak?
Köszönjük a beszélgetést! A zenemagazinnak
további sok sikert kívánunk! Az olvasóknak
meg kellemes karácsonyt, és boldog újévet!
esgé
back / vissza
|
|